Azt tartja a mondás, hogy a csapatépítés első lépése, hogy vegyünk egy jó kapust, majd köré építsük a többieket. Az Egerszegi Titánok csapatánál meglépték ezt a lépést és két évvel ezelőtt Zalaegerszegre hívták a szegedi illetőségű Szalai Ákost, aki a kapusok felkészítése mellett az Andersen-ligában is védéseivel segít.
Hogyan került az életedbe a jégkorong! Miért ezt a sportágat választottad?
Nálam ez egy nagyon egyszerű folyamat volt. Alsós koromban fociztam, de nem éreztem magam benne túlságosan ügyesnek, így utána 2-3 évig semmilyen sportot nem űztem. Azt hiszem, hét éves lehettem, amikor édesapámmal heti rendszerességgel jártunk korcsolyázni. Egy idő után megelégelte, hogy nem tud minket rendesen megtanítani, ezért beíratott minket Szegeden egy korcsolyaoktatásra délutánonként. A korcsolyaoktatás után kezdődtek a jégkorongedzések, és amikor azokat láttuk, az öcsémmel együtt megtetszett nekünk. Mondtuk a szüleinknek, hogy szeretnénk kipróbálni, és rá egy hétre már el is mentünk az első edzésre. Kipróbáltuk, beleszerettünk, és azóta is itt vagyunk.
Mondhatjuk, hogy hétéves korod óta szinte a jégen töltöd a mindennapokat?
Azért ez túlzás lenne, mert eltelt egy kis idő, mire igazolt játékos lettem. Az első szezonomat kilencévesen kezdtem el. Tehát relatíve későn csöppentem bele a korosztályomhoz képest, főleg, ha azt nézzük, hogy sokan már négyéves koruk óta igazolt sportolók.
Milyen volt akkoriban a jégkorongélet Szegeden?
Szerintem nagy szerencsénk volt, mert Szegeden már akkor is régóta volt felnőttcsapat. Akkor még az OB II-es bajnokságban szerepeltek, később pedig a szerb első osztályban. Ez hatalmas motivációt jelentett számunkra, hogy egyszer mi is eljuthassunk oda. Nagyon jó hangulat volt a meccseken, a legtöbb telt házas volt, általában 1000-1200 ember szurkolt a lelátókon, ami hatalmas élményt adott nekünk.
Volt valamilyen elképzelésed arról, hogy milyen poszton szeretnél játszani? Vagy spontán alakult úgy, hogy beálltál a kapuba?
Sose tartottam magam különösebben bátor srácnak, de éreztem, hogy nem vagyok elég technikás ahhoz, hogy mezőnyjátékos legyek. Emlékszem, az U10-es korosztályban volt egy kapus, akinek nagyon menő, festett sisakja volt, és az annyira megtetszett, hogy teljesen belebolondultam a kapusszerepbe. Muszáj volt kipróbálnom, de az edzőm eleinte nem engedte, mert szerinte ügyes voltam mezőnyben. Én ezt nem igazán éreztem, de végül sikerült kikönyörögnöm egy lehetőséget. 13 évesen álltam be először a kapuba, addig végig mezőnyjátékos voltam.
Megtaláltad a helyed a kapuban. Hogyan alakult ezután a pályafutásod?
Az eleje nagyon nehéz volt, mert későn kerültem be, így bőven volt lemaradásom a korosztályomban. Szerencsémre abban az évben, amikor kapus lettem, Szegedre érkezett egy kapusedző, Balázs Csongor, aki a nevelőedzőm lett. Tőle rengeteget tanultam, és mind a mai napig nagyon sokra tartom őt. Szegeden végig jártam a korosztályos csapatokat U16-ig, de amikor U18-as lettem volna, sok csapattársam elment vagy abbahagyta a sportot a tanulás miatt, esetleg más csapathoz igazolt. Ezért már 15 évesen arra kényszerültem, hogy a felnőttekkel együtt eddzek. Utólag ezt pozitívumként élem meg, mert így gyorsabban fejlődtem. 16 évesen pedig már be is mutatkoztam a szegedi felnőttcsapatban a szerb első osztályban, és néhány meccsen lehetőséget kaptam.
Hogyan élted meg 15-16 évesen, hogy egy felnőttcsapatban védtél?
Először nagyon féltem attól, hogy a nagyobbak esetleg kiközösítenek, és magamra maradok, de szerencsére ennek pont az ellenkezője történt. Nagyon segítőkészek voltak, és ha bármi adódott, segítettek, akár a pályán, akár azon kívül. Ráadásul úgy érzem, hogy a csapat játéka is sokat fejlődött attól, hogy amikor én védtem, ők tisztában voltak vele, hogy fiatal vagyok, így ha a kapu előtt valamilyen szituáció kialakult, azonnal jöttek és megvédtek.
Van olyan eredmény, amire büszke vagy, akár az utánpótlásból, akár a felnőttcsapatból? Egy emlékezetes győzelem vagy siker?
Amire igazán büszke vagyok, az az, hogy 14 évesen már részt vehettem egy válogatott összetartáson. Ez hatalmas dolog volt számomra, és nagyon nagy lökést adott a továbbiakhoz. Ezen kívül, amikor a szegedi felnőttcsapatban játszottam, abban a szezonban, ha jól emlékszem, harmadikak lettünk a szerb bajnokságban. Ez nagy szó volt, mert a csapatunk nem mindig tudott együtt edzeni – volt egy szegedi mag, de sokan Pestről jártak le, így nem volt egyszerű a közös munka. Ami még fontos mérföldkő számomra, hogy az U18-as második évemet már Dunaújvárosban töltöttem. Ott másfél éven keresztül az Erste Liga csapattal edzhettem, ami hatalmas pluszt jelentett számomra.
Hogyan alakult a további pályafutásod? Meddig védtél Dunaújvárosban és Szegeden?
Dunaújvárosban egy bő évet töltöttem, de adódott egy lehetőség Szegeden, hogy edzőként dolgozhassak Balázs Csongor mellett. Én pedig éltem az alkalommal, és hazamentem. Egyrészt volt bennem egy kis honvágy, másrészt Dunaújvárosban sem úgy alakult a csapat helyzete, hogy az számomra kedvező lett volna. Így inkább hazatértem, és kapusedzőként kezdtem dolgozni, miközben az OB II-es csapatban továbbra is játszottam.
Hány éves voltál, amikor először edzést vezettél?
Tizennyolc.
Milyen volt ez a pillanat? Mekkora korosztállyal dolgoztál?
Kapusedzőként minden korosztálynál jelen voltam. Szegeden az U16-os csapat volt a legidősebb, akikkel foglalkoztam, és tőlük egy kicsit tartottam eleinte, mert korban közel álltak hozzám. De szerencsére nem volt probléma, megmaradt a tekintélyem, és nem volt lázongás. Emellett az U8-U10-es korosztálynál is dolgoztam teljes csapattal, ami hatalmas élmény volt. A kicsik felnéztek ránk, hiszen felnőttcsapatban játszottunk, és számukra ez óriási dolog volt.
Hogyan élted meg ezt az első edzői időszakot? Mennyire volt nehéz, mennyire volt tele ambícióval?
Egyből próbáltam belevetni magam, bár az első edzésem rögtön egy kisebb bakival indult, mert elkéstem. De mindig igyekeztem alaposan felkészülni, és sokat tanultam azoktól, akik már régóta edzősködtek. Akár Michael-től, akár a többi szegedi kollégától próbáltam minél többet ellesni és elsajátítani.
Ha már említetted, számomra is újdonság, hogy egy helyen voltatok ti játékosok. Gyerekkortól datálódik ez a kapcsolat?
Köztünk van egy diszkrét nyolcéves korkülönbség, így igazából először a felnőttcsapatban találkoztunk. Akkor még nem voltunk annyira közeli viszonyban, de amikor kollégák lettünk, egyértelműen baráti kapcsolat alakult ki köztünk. Nagyon sokat köszönhetek neki, és rengeteget tanultam tőle.
Mi történt az, hogy Bianka megtalált? Úgy tudom, ő keresett meg téged.
Már korábban elkezdtem gondolkodni azon, hogy szeretnék eljönni Szegedről, mert a vezetőséggel nem igazán találtuk meg a közös hangot. Akik nekem Szegeden a mentoredzőim voltak – Máriusz Gliga és Máté Csaba –, őket kérdeztem, hogy mit javasolnak. Máté Csabi mondta, hogy jó kapcsolatban van Csata Csabival, és hogy Egerszegen már nagyon régóta keresnek kapusedzőt. Ezután vettem fel a kapcsolatot Biankáékkal, és kezdtünk el beszélgetni a jövőről.
Mondhatjuk, hogy megtetszett az a lehetőség, amit a zalaegerszegiek ajánlottak? Sokat kellett gondolkodnod rajta, hogy elfogadd?
Szerencsére nem kellett túl sokat gondolkodni. Amikor először eljöttünk személyesen, és körbevezettek minket, rögtön láttuk, hogy itt tényleg minden feltétel adott ahhoz, hogy kizárólag a munkára kelljen koncentrálni. Már akkor is úgy éreztük, hogy itt meg fogjuk kapni azt a megbecsülést, amit például Szegeden nem kaptunk meg.
Hogy érzed magad Zalaegerszegen? Bejöttek azok az elképzelések, amelyeket az első alkalommal láttál és reméltél?
Úgy érzem, hogy teljes mértékben bejött, sőt, talán még pozitívabb is a kép, mint amit előzetesen vártam. Az egyetlen dolog, ami hiányzott, hogy amikor idejöttem, még OB III-as csapat volt, és a tavalyi szezonban kevés meccset játszottam. Havi egy-két mérkőzés nem volt elég számomra. Szerencsére idén az Andersen Ligával ez is megoldódott, és így már minden a helyére került. A munka része már tavaly is teljesen rendben volt.
Mikor fordult meg benned az, hogy a jégkorong nemcsak egy sport, hanem hivatás is számodra?
Ez fokozatosan alakult ki. Már az első évemben a szegedi felnőttcsapatban is előfordult, hogy megkértek, segítsek egy-egy edzésen vagy korcsolyaoktatáson, esetleg a kapusedző munkáját támogassam. Ez megtetszett, de sokáig tanácstalan voltam, hogy milyen irányba induljak továbbtanulás szempontjából. Aztán amikor Dunaújvárosban is azt éreztem, hogy talán nem a játékra kellene fókuszálnom, úgy döntöttem, hogy visszamegyek Szegedre, és inkább az edzői pályát választom. Az első edzéseken gyorsan kiderült, hogy jól érzem magam ebben a szerepben, és akkor döntöttem el véglegesen, hogy ezt szeretném csinálni.
Ha jól tudom tanulsz és dolgozol is?
Igen. Ez az életem egyik nagy „macerája”, mert még mindig Szegeden tanulok, így a vizsgákra folyamatosan haza kell járnom. Ez elég megterhelő, de már a végéhez közeledek. Sport- és rekreáció szakos hallgató vagyok a Szegedi Tudományegyetemen.
Zalaegerszegen elkezdtél dolgozni. Mi volt az első munkád? Nyilván a kapusokkal foglalkoztál, de ha jól tudom, nemcsak velük, hanem a kisebbekkel is segítettél.
A tavalyi szezonban nagyobb szerepem volt az U8-U10-es korosztályban. Velük foglalkoztam főként, és emellett Michelnek is segítettem az U14-es csapatnál. Viszont úgy éreztem, hogy ezek az edzések sok időt vesznek el attól, ami az én tényleges feladatom lenne, vagyis a kapusok képzésétől. Ezért az idei szezonban már úgy alakítottuk ki a munkarendet, hogy sokkal több időt tudjak a kapusokra fordítani. Úgy tűnik, hogy ez jól működik, és így minden a helyére került.
Milyen kapusok vannak Zalaegerszegen? Mondhatjuk, hogy erős a kapusposzt? Nyugtassuk meg a közösséget!
Kapusposzton kifejezetten erősek vagyunk. Minden korosztályban vannak húzóemberek, az U8-tól az U21-ig. Szerencsére a srácok is nyitottak a tanulásra, és nem kell őket nógatni, hogy edzésre járjanak, vagy extra munkát tegyenek bele. Például a nyújtásra is odafigyelnek. A hozzáállásukkal sincs probléma. Fejben is erősek, ami ezen a poszton különösen fontos.
Hogyan éled meg az Andersen Ligát? Mondtad, hogy fontos volt számodra, hogy ne csak dolgozz, hanem játssz is.
Az elején nagyon féltem, mert attól tartottam, hogy a tavalyi OB III-as szezon – ami szinte majdnem egy kihagyott évnek számított – rányomja a bélyegét a teljesítményemre. Szerencsére ezt az első meccsen már sikerült elhessegetnem. Ami nekem még nagy kihívás volt, hogy az utolsó két szegedi évemben, amikor az Andersen Ligában játszottam, nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyit szerettem volna. Emiatt féltem attól, hogy a rutin hiányozni fog, de az első két-három meccs után újra visszajött az érzés: jól látom a pályát, jól olvasom a játékot, és nemcsak edzésen, hanem mérkőzésen is magabiztosan tudok teljesíteni.
Az Andersen Liga egy viszonylag új bajnokság. Szerinted milyen lehetőségeket kínál a fiataloknak?
Nagyon jó dolog abból a szempontból, hogy az U21-ből kiöregedő játékosok számára nem kell azonnal felhagyniuk a versenyszerű sportolással. Nyilván ebből nem lehet megélni, tehát emellett dolgozni kell, de ha van egy tehetséges fiatal, aki nem kap azonnal Erste Ligás szerződést, ez egy remek lehetőség számára. Edzésben maradhat, meccseket játszhat, és akár innen is felhívhatják magukra a figyelmet. Láttunk már példát arra, hogy az Andersen Ligában jól teljesítő játékosokat meghívták az Erste Ligába.
Neked vannak ilyen ambícióid?
Nekem már nincsenek. Úgy érzem, hogy ehhez már „öreg” vagyok.
De ha mégis megkeresne egy Erste Ligás csapat, azért elgondolkodnál rajta, nem?
Nyilván eljátszanék a gondolattal. Már korábban is voltak ilyen gondolataim, hogy „mi lett volna, ha…”, de én abban hiszek, hogy minden okkal történik. Jelenleg teljesen elégedett vagyok azzal, hogy amíg bírom, addig itt az Andersen Ligában játszhatok.
Térjünk vissza az edzősködésre! Mit kell megtanulnia egy kapusnak szerinted? Hogyan épül fel a képzés a legkisebbektől kezdve?
A legkisebbeknél elsősorban a korcsolyázásra fektetjük a hangsúlyt, illetve az alapvető védési technikákra. Ahogy haladunk felfelé a korosztályokban, egyre inkább előtérbe kerülnek a játékszituációk és azok a védési technikák, amelyek ezekhez szükségesek. Minden korosztálynak megvan a maga sajátossága, hogy milyen elemekre kell különösen figyelni. A legidősebbeknél, az U21-es korosztályban már az egész játék komplex szemlélete kerül előtérbe. Idén azt vettem észre, hogy a mentális felkészítésre is nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Ha egy csapat erősebb ellenféllel találkozik, és sok gólt kapnak, akkor fontos, hogy a kapus ezt hogyan dolgozza fel, hogyan kommunikál a csapattársaival, és hogyan tudja megőrizni a magabiztosságát. Ezeket az apróságokat próbáljuk csiszolni az idősebbeknél.
Meg lehet tanítani valakit arra, hogy ne féljen a korongtól?
Igen, szerintem fel lehet rá készülni. Azok, akik már régebb óta állnak a kapuban, hozzászoktak ehhez, de a kisebbeknél még figyelni kell erre. Én mindig próbálok olyan gyerekeket kapusnak választani, akikben látom, hogy van egy kis vagányság, bátrabban beleállnak a helyzetekbe, és nem visszahúzódó típusok. Mielőtt beállítok valakit a kapuba, először szárazon is megnézem, hogy például el tud-e kapni egy teniszlabdát, vagy inkább fejjel próbálja levenni. Ezekre figyelek, hogy ne olyan gyereket tegyek kapusnak, aki fél a korongtól.
Ha jól számolom, már tizenhárom éve állsz a kapuban. Van rálátásod a posztra. Mitől lesz valaki igazán jó kapus?
Szerintem nagyon sok múlik az elhivatottságon, mert a kapusposzt rengeteg pluszmunkával jár. Már csak ha azt nézzük, hogy a kapusoknak nálunk heti két plusz edzésük van a többiekhez képest. Emellett ott van az is, hogy otthon mennyit foglalkozik a fejlődésével: labdázik-e a kézügyessége fejlesztése érdekében, mennyit nyújt, mennyire figyel a rugalmasságára. Ezek mind összeadódnak. Nem elég, ha valakinek jók a reflexei vagy jól korcsolyázik. Nagyon fontos a hajlékonyság és az is, hogy mennyire tudja olvasni a játékot.
Van valamilyen edzői filozófiád? Minden edzőnek van egy elképzelése arról, hogyan építi fel az edzéseit és a munkáját. Te mit tartasz a legfontosabbnak?
Úgy építem fel az edzéseimet, hogy tudom: nincs két egyforma kapus. Természetesen az alapokat mindenkinél át kell venni, valamint a korosztályok sajátosságaira is figyelni kell, de ezen felül én mindig az adott kapus erősségeire és gyengeségeire fókuszálok. Olyan feladatokat építek be az edzésekbe, amelyek segítenek a gyengébb területeken fejlődni, hogy minél kiegyensúlyozottabb, stabilabb teljesítményt tudjanak nyújtani a kapuban.
.jpg)
Kicsit személyesebb kérdés: két éve élsz Zalaegerszegen. Hogy érzed magad a városban? Sikerült megszokni? Milyen az itteni közeg?
Teljesen megszoktam. Mondhatni, hogy egy kicsit belekényelmesedtem, mert Szegedhez képest ez egy sokkal nyugodtabb város. De én jól érzem magam itt, felfedeztük a várost, és amikor van szabadidőnk, a párommal el szoktunk járni kirándulni, moziba vagy akár színházba. Nagyon jól érezzük magunkat.
Ez lett volna a következő kérdésem: mit csinálsz, amikor éppen nem a jégkoronggal foglalkozol?
Próbálok minél több minőségi időt tölteni a párommal. Amikor pedig vizsgaidőszak van, akkor a jégpályán kívüli időmet tanulásra fordítom.
Hogyan tervezed a jövődet? Dolgozol, hamarosan megszerzed a diplomádat is. Szeretnél továbbra is a jégkorong világában maradni?
Természetesen vannak terveim. Szerintem minden edzőnek vannak ambíciói ezen a téren. Én abszolút a jégkorong közegében képzelem el magamat még hosszú évekig. Úgy gondolom, hogy amíg ebből a munkából meg lehet élni, addig ezt szeretném csinálni, mert nagyon jól érzem magam ebben a közegben. Nincs két egyforma nap, mindig más szituációkkal találkozunk, ez egy dinamikus és izgalmas munka, ezért nem válik unalmassá.
Van példaképed kapusként? Akár magyar, akár külföldi kapus, akinek a stílusa vagy pályafutása inspirált téged?
Gyerekkoromban Tuukka Rask volt a példaképem. Ő a Boston Bruins kapusa volt, már visszavonult. Ő volt az első kapus, akit tévében láttam védeni, és azonnal megfogott a játéka. Ez a rajongás aztán végig kisért az évek során. A magyar kapusok közül Hetényi Zoltán volt számomra a legnagyobb példa. Az ő munkabírása és hozzáállása szerintem minden kapus számára követendő példa.
Zárásképpen: jó itt dolgozni Zalaegerszegen? Látsz ambíciót a csapatokban, a játékosokban, a közegben?
Igen, én szeretek itt dolgozni. Úgy gondolom, hogy minden korosztályban vannak tehetséges játékosok, akár kapusok, akár mezőnyjátékosok. Bízom benne, hogy ezek a gyerekek minél tovább együtt tudnak játszani, és ha eljutnak a felnőttcsapatig, ott együtt egy erős és összetartó csapatot alkothatnak.
Végül egy szakmai kérdés: hány kapussal dolgozol jelenleg?
Összesen nagyjából 14-15 kapussal foglalkozom.
Ők egyszerre vannak jelen az edzéseken, vagy külön kell velülk foglalkozni?
Korosztályokra bontva dolgozunk velük. Ha egy U14-es kapus már közel áll az U16-os szinthez, akkor őket együtt készítjük fel. Ugyanez vonatkozik az U18 és az U21 közötti átmenetre is.
És az utánpótlás?
Az U8 és U10 korosztály együtt edz, az U12 külön van, de ha van olyan ügyes U10-es kapus, aki megüti a szintet, akkor ő felkerülhet az U12-esek közé. Az U14 és U16 együtt készül, valamint az U18 és U21 is közösen dolgozik.
Sok sikert kívánunk a továbbiakban Ákos!
2025. február 14. Egerszegi Titánok
