Az U14-es csapatunk a B csoportban kezdte az alapszakaszt, ahol a hat csapat között mindössze egyszer kaptak ki és négyszer győztesen hagyták el a jeget, pozitív gólkülönbséggel. A játéknak köszönhetően az alapszakasz első köre után az Ajka mögött a második pozícióból várhatta Koós Tibor együttese az „A” csoportba való feljutásért az osztályozót. Az ellenfelünk a magasabb osztályban az ötödik helyen végzett Óbudai Hockey Akadémia együttese volt. Az első összecsapást szombaton délben Zalaegerszegen rendezték.
Zalaegerszeg, Jv: Galambos B., Szabó K.
Egerszegi Titánok: Balló Koppány (Tok Ákos)- Borbás, Nagy, Farkas, Markos, Józsa-Szabó A.(első), Belléncs, Móricz, Józsa-Szabó Á., Szabó, Nagysolymosi (második), Horváth, Bubics, Balló. edző: Koós Tibor
Gólszerzők: Farkas 4, Markos 7, Józsa-Szabó A., Belléncs
Nagy lendülettel és akarással kezdte csapatunk a mérkőzést és 7 perc alatt négyszer vettük be a vendégek kapuját. Balléncs László, Józsa-Szabó András, Farkas Bence szerezte a góljainkat, utóbbi kétszer is eredményes volt. A harmad hajrájában Farkas még egyszer betalált, így nagy előnnyel várhattuk a folytatást (5:0).
A második játékrész elején Markos Milán volt eredményes, tovább növelve a távolságot a fővárosiaktól (6:0). Fölényben játszottunk, de a helyzetkihasználásunk valamelyest visszaesett és a védekezésben is akadtak kihagyások, így történhetett meg, hogy az OHA kétszer is betalált. Igaz közben Markos Milán sem tétlenkedett és újabb két góllal terhelte meg a vendégek hálóját (8:2).
A záró harmadban minden visszatért a rendes kerékvágásba és sorra jöttek az újabb találatok. Markos és Farkas osztozott a játékrész öt találatán, ami ötvenszázalékos helyzetkihasználás mellett estek a mérkőzésen.
Csapatunk magabiztos és eredményes játékkal nyert meg a mérkőzést és nagy lépést tett a pároscsata megnyerése felé.
Szép volt fiúk!
2024. október 26. Egerszegi Titánok