facebook
instagram
Kiütéses győzelem az alapszakasz zárón

Híreink

Kiütéses győzelem az alapszakasz zárón

2015.10.19.

Zalai Titánok - Veszprémi Jéglovagok    31:0 (10:0, 13:0, 8:0)

U-14 Bajnokság - alapszakasz B2

Játékvezető:  Molnár József,  Baki Dávid    

Az utolsó alapszakasz mérkőzését vívta az U14-es csapatunk. Ellenfelünk a szerényebb képességekkel rendelkező Veszprémi Jéglovagok voltak. A fiúk semmit sem bíztak a véletlenre és már az első percben megszerezték a vezetést. A kevés ellenállást tanúsító vendégek ellen az első harmadban 10 gólig jutottak a Titánok (10-0). 
A második harmadban újabb 13 góllal terhelték meg a veszprémi hálót. A záró harmadra is maradt még az egerszegi ütőkben 8 gól és így a végére kiütéses győzelmet arattak a fiúk. 

Ezzel véget ért az alapszakasz az U14-es csapatnak, akiknek az elsődleges célja a B csoportban való bennmaradás volt, amit teljesítettek a Titánok. 


Somorácz György: - Ügyes kis csapatunk van. Szerintem a  B csoportban van esélyünk az első három hely egyikén végezni. 

Az alapszakaszról Somorácz György elmondta, hogy az ellenfelek nem voltak túl erősek. A probléma az, hogy az U12 -ből fel kell játszania mindig 3 gyereknek, hogy meglegyen a csapat.

Az U14-es csapat a B csoportos középszakaszt október 24-én, hazai pályán, az MTK ellen kezdi majd. 

Pity 

Megosztás:

Támogatóink /