Az U14-es korosztályos csapatunk az év első hétvégéjén dupla terhelést kapott, hiszen szombaton és vasárnap is játszottak bajnokit a középszakaszban. Hazai jégen gólgazdag mérkőzésen sikerült legyőzniük a Ferencvárost, míg a fővárosban már nem ment annyira eredményesen a HKB Knights ellen. Markos Milán a két összecsapáson nyolc gólt szerzett.
U-14 A – Középszakasz, Zalaegerszegi Jégcsarnok, Játékvezetők: Molnár J., Szabó K.
Egerszegi Titánok: Balló Koppány (Tok Ákos) – Borbás, Nagy, Józsa-Szabó Á., Markos, Farkas B. (első sor), Belléncs, Móricz, Józsa-Szabó A., Nagysolymosi, Szabó (második), Takács-Babati, Balló B., Bencze, Horváth. Edző: Koós Tibor
Gólszerzők: Nagy, Markos (5), Farkas, Józsa-Szabó A.
Fél perc elteltével gólt szerzett csapatunk Markos Milán jóvoltából, majd a harmad felénél egy percen belül Nagy Csongor és Józsa-Szabó András is betalált a Fradi kapujába. Nem volt megállás, és a hajrában Markos Milán újabb góljával már 4:0-ra vezettünk. A második harmadban nem úgy sikerültek a dolgaink, mint az elsőben. Megvoltak a helyzeteink, de a gólszerzés akadozott. A 30. percben sikerült szépíteniük a vendégeknek (4:1). A záró játékrész kiegyenlített volt, de csak a gólok tekintetében (4-4), a győztes kiléte azonban nem forgott veszélyben. Markos Milán és Farkas Bence góljaival ismét négy góllal vezettünk (6:2). A Ferencváros kapaszkodott, és a harmad felénél egy gólra feljött (6:5). A hajrában Markos Milán tett róla, hogy ne sikerüljön az egyenlítés, és két gólt szerezve eldöntötte a mérkőzést (8:5).
Koós Tibor: "Jól kezdtük a mérkőzést, hamar gólt szereztünk, és az első harmad végére már négy góllal vezettünk, helyenként szép megoldásokkal támadtuk az ellenfél kapuját. A második harmadban egy picit passzívabbak voltunk, amit az eredmény is engedett; próbáltunk szép helyzeteket kialakítani, de a pontos befejezés elmaradt. A harmadik harmadban viszont úgy éreztük, hogy már megvan a mérkőzés, és a koncentráció hiányában magunkra engedtük az ellenfelet, akik egy gólra visszajöttek. Saját magunknak nehezítettük meg a mérkőzést, de nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet! Behúztuk a három pontot, ami nagyon fontos a végső elszámolásnál! Gratulálok a fiúknak a győzelemhez!"
Vasárnap újabb kihívás várt csapatunkra, hiszen Budapesten a HKB Knights együttese ellen játszottunk.
U-14 A – Középszakasz, Budapest, Tüskesátor, Játékvezetők: Varjú S., Balázsi B.
Egerszegi Titánok: Tok Ákos – Borbás, Nagy, Józsa-Szabó Á., Markos, Józsa-Szabó A. (első sor), Móricz, Nagysolymosi, Horváth, Szabó, Bencze (második), Molnár, Balló B. Edző: Koós Tibor
Gólszerzők: Markos (3)
Nem kezdték jól a fiúk az első harmadot, és a 6. percben már hátrányban voltak. A folytatásban is a hazaiak voltak pontosabbak, és a 13. percben már 3:0-ra vezettek. Az utolsó hazai gól után Markos Milán egy percen belül szépített, visszahozva a reményt a csapatnak (3:1). A második harmad kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon egy-egy góllal (4:2). Többet támadtunk, és több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, de sajnos nem sikerült újabbat szereznünk. A harmadik játékrész is hasonlóképpen alakult, mint a második. Előbb a hazaiak szereztek gólt, majd újra Markos villant, beállítva az 5:3-as végeredményt.
Csapatunk a középszakaszban 21 ponttal a második helyen áll az Ajkai Óriások mögött, akikkel éppen pénteken játszunk rangadót az Ajkai Jégcsarnokban.
2025. január 14. Egerszegi Titánok