facebook
instagram
Andersen-liga: Hazai pályán zárjuk az évet

Híreink

Andersen-liga: Hazai pályán zárjuk az évet

2024.12.28.

Felnőtt csapatunk az év utolsó mérkőzésére készül. Az Andersen-liga 12. fordulójában az UNI Győr ETO HC együttese látogat hozzánk ma este 19 órától.

 

Az elmúlt fordulóban csapatunk fordulatos mérkőzésen szenvedett vereséget hazai jégen az OHA együttese ellen, míg a Győr meglepetésre saját közönsége előtt maradt alul a közvetlen rivális Szeged ellen.

 

– Ma ismét abszolút teher nélkül lépünk jégre a tavalyi bajnok ellen, ám úgy gondolom, hogy annyi rutint már sikerült gyűjtenünk, hogy hazai pályán egyértelműen szeretnénk jobban megnehezíteni a dolgukat, mint az odavágón. A védekező harmadban nagyon fontos lesz a koncentráció végig, mivel ellenfelünkben sok, első osztályú rutinnal rendelkező játékos szerepel. Biztos vagyok benne, hogy nekünk is meglesznek a lehetőségeink, ezekkel kell élnünk minél jobb százalékban, és figyelnünk kell arra, hogy az előző meccshez képest kijavítsuk alapvető hibáinkat, valamint az egyszerű, de hasznos döntéseket hozzuk meg – nyilatkozta honlapunknak Simon Alfonz vezetőedzőnk. 

 

A mérkőzés esélyese a Győr csapata, de a Titánok mindent megtesznek, hogy megnehezítsék a vendégek dolgát.

 

Várjuk a szurkolókat és az érdeklődőket a találkozóra, amely mindenki számára ingyenesen látogatható.

 

Hajrá, Titánok!

Megosztás:

Támogatóink /