A csapatsportokban általában a játékosok kapnak nagyobb reflektorfényt, mert sok gólt szereznek, jó mezőnyjátékosok, vagy kiváló kapusok. A jégkorongban is vannak kiemelkedő teljesítmények, remek játékosok. Akikre viszont kevesebb figyelem irányul, de nagy felelősséggel bírnak egy csapat, egy klub életében, azok az edzők. Sorozatunkban szeretnénk bemutatni az Egerszegi Titánok edzői gárdáját.
Az első edző, akit szeretnénk közelebbről megismertetni veletek, Somorácz György, az U12-es csapatunk edzője, aki Dunaújvárosból tette át a székhelyét és az életét Zalaegerszegre.
Mesélj arról, hogyan alakult a kapcsolatod a jégkoronggal! Milyen emlékeid vannak a kezdetekről? Mindig is a hoki volt az első számú sportod?
Somorácz György: – Nem igazán volt más sportág az életemben. Édesapám is jégkorongozott, így ez szinte adott volt számomra. Négy-öt éves koromban kezdtem Kercsó Árpádnál a hokit az akkor még nyitott dunaújvárosi jégpályán. Egészen 17 éves koromig versenyszerűen játszottam, aztán hobbi szinten és inline hoki formájában folytattam, amiben többször magyar bajnoki címet is szereztünk. Akkoriban nem volt ennyi csapat és lehetőség, mint most; aki jégre lépett, az komolyan vette, mindenki profi akart lenni. Nem volt opció, hogy valaki csak hobbi szinten játsszon, mindannyian a felnőtt csapatba akartunk bekerülni.
Szóval nem volt kérdés, hogy a jégkorong sportnál maradsz?
Somorácz György: – Természetesen nagyon szerettem volna, de az akkori hoki teljesen más volt, mint a mai. Sokkal keményebb meccseket játszottunk, és kellett hozzá tömeg és magasság is! Bár a felnőttjátékosok közé akartam kerülni, rá kellett jönnöm, hogy a testalkatom nem kimondottan egy tipikus hokis alkat. Maradt az iskola, de hobbiból azért még édesapámékkal jégre mentem.
Hogyan lett belőled végül edző?
Somorácz György: – 22 évesen kerültem Egerszegre, egykori edzőm, Babits Vladimir hívott ide. Eredetileg korcsolyaoktatóként kezdtem, majd az U8 és U10-es csapatoknál is segítettem. A vezetőség látott bennem lehetőséget, és a szezon végén megkérdezték, hogy nem szeretnék-e edzőként a kisebb korosztályoknál maradni a következő évben is. Sokat nem kellett győzködni, maradtam, és úgy voltam vele, majd meglátjuk, mi lesz. Ez pontosan 14 évvel ezelőtt volt, szóval úgy érzem, sikerült bizonyítanom.
Nem hiányzott a játék?
Somorácz György: – A játék maga nem hiányzott, de mivel mindennap az életem része volt, és egész nap jégen voltam, néha még sok is volt. Az akkori vezető edző, Boros Ladislav edzésein minden héten voltak vérre menő meccsek a mostani edző kollégáimmal, akik akkor még játékosok voltak (Simon Alfonz, Gombos Bence), és ott kiéltük magunkat kellőképpen.
Mondhatjuk, hogy te voltál ebben a mostani keretben az első fecske, aki idejött?
Somorácz György: – Igen, én voltam az első, aztán jött Kecskeméti Áron, Csata Csaba, Koós Tibi, és idővel Simon Alfonz is visszatért hozzánk.
Hogyan lettél a korcsolyaoktatóból különböző korosztályok edzője? Ehhez folyamatosan tanulni kellett, fejlődni?
Somorácz György: – Valóban, rengeteget tanultam az elmúlt 14 évben. Kezdetben a saját edzőim tapasztalataiból merítettem, de az ő módszereiket, például a régi vasszigort, már nem lehetett ugyanolyan formában alkalmazni a mai gyerekeken. Szerintem, ha olyan edző lennék, akkor már rég nem ezzel foglalkoznék. Az alapoktól kezdtem, fokozatosan haladtam előre. A ranglétrán minden korosztályt láttam és edzettem. Eleinte minden edzésen ott voltam, figyeltem, mit csinál a többi edző, és folyamatosan magamba szívtam, amit csak lehetett. Nyilván minden csapatsport egymásra épül, de a hokiban ez fokozottan így van. A jégkorong az egyik legösszetettebb sport, mert attól, hogy valaki jól korcsolyázik, nem biztos, hogy jó játékos lesz belőle. Így minden korosztályban megvan, hogy körülbelül mi az elvárás, amit tudnia kell az adott játékosnak. Nálunk, az Egerszegi Titánoknál azonban nem lehet egy az egyben alkalmazni a korosztályok szerint elvárt szintet, mert gyakran eltérés van a gyerekek tudásszintje között. Valaki vagy korábban kezdte a hokit, és van neki 3 év előnye a többiekkel szemben, vagy több tehetsége van hozzá, mint egy másik játékosnak. Sajnos nincs akkora merítési lehetőségünk, hogy válogassunk a gyerekek között, mint más nagyobb kluboknál, így aki bejön hozzánk, abból próbálunk hokist faragni, több-kevesebb sikerrel. A nehézség ebben az, hogy ennek ellenére mégis össze kell tenni egy olyan edzéstervet, hogy az adott nap végén mindenki számára hasznos legyen.
Rengeteg gyerekkel dolgoztál, néhányan már a felnőtt csapat közelében vannak.
Somorácz György: – Igen, így van. Többen, akiket tanítottam, már a felnőtt csapatban vagy más, magasabb szinten játszanak.
Van olyan sikeres időszak vagy korosztály, amire szívesen emlékszel vissza? Esetleg olyan időszak, ami nehezebb volt?
Somorácz György: – Az utánpótlásedzői munka az egyik leghálátlanabb feladat. Látjuk a gyerekekben a tehetséget, de sokszor ők még nem értik, mi mindent jelent elkötelezetten edzeni. Ahogy fejlődnek, újabb edzőkkel találkoznak, és végül csak egy apró mozzanatként emlékeznek vissza arra, aki megtanította őket korcsolyázni vagy az alapokra. Öröm látni, hogy egyes játékosaim magas szinten folytatják. Büszkék vagyunk rá, hogy több játékosunk is járt már az Erste Ligában. Azért beszélek többes számban, mert ez nem csak egy edző érdeme, ha valakiből felnőttjátékos lesz, hiszen ahogy az előbb elmondtam, egymásra épülnek a korosztályok, és mindenkinek a munkája benne van. Nyilván jó visszagondolni és látni a tévében, hogy aki az adott meccsen játszik, azt te edzetted, és a hokis pályafutásához hozzá tudtál adni egy szeletet.
A legnehezebb rész viszont a szülőkkel való kapcsolattartás. Minden szülő a saját gyermekét látja a legjobbnak, és néha az edzői szempontok és a szülői elképzelések ütköznek. A segítséget örömmel vesszük, de a jégen a mi szavunk dönt.
Van egy sajátos filozófiád, amivel felépíted mindazt, ami a hokival kapcsolatos?
Somorácz György: – Igen, az egyik alapelvem az, hogy az alázatos munka és a szorgalom meghozza a gyümölcsét. Nem mindenki tud minden edzésen száz százalékot nyújtani, hiszen az iskolában is helyt kell állniuk, és otthon is vannak teendők. De azok, akik heti négy edzésen kitartóan részt vesznek, még ha nem is olyan tehetségesek, mint néhány csapattársuk, hosszú távon így is elérhetik céljaikat.
Tehát a szorgalom a kulcs?
Somorácz György: – Pontosan! Egy-egy gyereknél talán azt hinnénk, hogy soha nem lesz belőle komoly hokis, mert elsőre nem látszik rajta az a tehetség. De az alázat és a kitartó munka felül tud kerekedni még a legnagyobb tehetségen is. Tudjuk, hogy mindenkiből nem lesz jégkorongos, de nem is ez a fő cél! Próbálunk olyan embereket nevelni, akik megállják a helyüket az életben, és ez a közeg erre teljesen optimális.
Van is erre egy konkrét példád?
Somorácz György: – Igen, egy régi tanítványom jut eszembe. Eleinte nem gondoltuk, hogy bármilyen sportban sikeres lehet, nemhogy a hokiban, ami igencsak összetett. De olyan kitartással és alázattal dolgozott, hogy végül mégiscsak eljutott az U18-as korosztályig. Volt, hogy egy edzésen háromszor is lement, mert rosszul volt, de újra és újra visszajött. Profi játékos nem lett belőle, de tudjuk, hogy az életben megállja a helyét teljes vállszélességgel, és ezt mind a jégkorongnak és magának köszönheti! Természetesen nem csak egy konkrét példa van: bárhova megyünk a városban, mindenhol találkozunk volt tanítványokkal, és senki nem úgy néz ránk, hogy „na, itt van az edző, aki kínzott engem a pályán.” Az évek során lettek közülük orvosok, ügyvédek, hokisok, sőt még jégkorongedzők is. Szóval összességében úgy gondolom, jó munkát végeztünk.
Ez igazán inspiráló példa!
Somorácz György: – Igen, és épp ezért hisszük azt, hogy aki elkötelezetten dolgozik, annak mindig van esélye, hogy megvalósítsa a céljait.
Milyen célok lebegnek most előtted? Vannak terveid, amiket edzőként szeretnél megvalósítani?
Somorácz György: – Számomra a legnagyobb kihívás az, hogy a kisebb korosztályokat segítsem, például az U12-eseket, akik most kezdik megtapasztalni a nagypályás játékot. Ekkor nyílik ki igazán számukra a világ, és itt lehet megtanítani nekik a hoki alapvető szabályait, a helyezkedést és a csapatjátékot. Célom, hogy minél több gyereket készítsek fel a magasabb korosztályok számára. Az edzéseken elég magasra teszem a lécet, és sokszor meg is kapom, hogy túl szigorú vagyok, de úgy gondolom, aki ezt megugorja, közelebb kerülhet ahhoz, hogy egyszer akár a felnőtt csapat tagja lehessen.
Somorácz György: – Igen, a fiatalabb gyerekekkel könnyebben kommunikálok. A nagyobbaknál, mint az U16 vagy U18, már másfajta hozzáállásra van szükség, és úgy érzem, inkább a kisebbekkel tudok hatékonyabban együtt dolgozni.
Nem szerettél volna felnőtt edző lenni, esetleg válogatott szinten?
Somorácz György: – Nem, soha nem motivált ez a fajta előrelépés. Engem az hajt, hogy napról napra jobb játékosokat neveljek, és olyan szinten álljanak ki a pályára, hogy tiszteletet váltson ki a többiekből, ha Zalaegerszegről van szó.
Úgy tűnik, hogy Zalaegerszeg lett az otthonod – családod van, és itt élsz már hosszú ideje.
Somorácz György: – Így van! Kisfiam is ide született, és ha szabad ilyet mondani, akkor már ennyi idő után én is egerszeginek vallom magamat! Tudom, mit jelent felmenni a hegyre vagy éppen kágyillóra lépni, sőt, most már azon sem lepődök meg, ha otthon azt mondják, „tegyem be az ajtót.” Megszámoltuk, hogy kilenc albérletben laktunk eddig, szóval a várost egészen jól megismertem. Összességében már nem egy gyüttment vagyok, hanem helyi, és Zalaegerszeg az otthonom.
Miért jó Titánnak lenni? Hogyan jellemeznéd ezt a közösséget?
Somorácz György: – Sokan azt gondolják, hogy a jégkorong durva sport, és idehozzák a gyereket, hogy itt majd „megnevelik”. Valójában nem erről van szó. Nálunk igazi családias közösség van, ahol mindenki ismeri egymást, és odafigyelünk egymásra. A gyerekek az egyik edzőtől a másikhoz kerülnek, de mindig követjük a fejlődésüket. Minden edző szívből törődik a tanítványaival, és ez adja az igazi erejét ennek a közösségnek. Nem szeretek reflektorfényben lenni, inkább csendben végzem a dolgomat. Nálunk mindenkinek megvan a maga feladata, de egyikünk sem vágyik különösebb elismerésre, csak a gyerekek fejlődése számít.
Hajrá Titánok !!
2024. november 14. Egerszegi Titánok
